Tegnap voltunk vásárolni az IKEA-ban a picinek. Ugyan júniusig még rengeteg időnk van, de a pénzügyeket tekintve nem árt, ha az ember idejében nekikezd a dolgoknak, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon az anyagi és fizikai megterhelés.
Szerdán a honlapról szépen összeírtuk, hogy mit fogunk első körben megvásárolni, így az üzletben viszonylag hamar végeztünk, mert már tudtuk, hogy mit keresünk. Illetve a kasszánál sem ért meglepetés, hiszen előre kiszámoltuk, hogy mennyi pénzt fogunk körülbelül otthagyni.
Mivel a lakás kicsi, így nem tudtunk beruházni egy szép gyerekszobabútorra, hiszen úgy sincs hova tennünk. Akkor meg már úgy voltunk vele, hogy a lehető legolcsóbban hozzuk ki az egészet, hiszen mire a gyerekszobáig jutunk, addigra már vagy nem ezek a bútorok kellenek, vagy egész egyszerűen akkor már meg tudunk venni egy szettet. Most a pelenkázó és a kiságy nem is egy szobában lesz, úgyhogy az is teljesen mindegy, hogy passzolnak-e a bútorok egymáshoz, vagy nem. Mondjuk bevallom, nagyon szívesen berendeztem volna egy gyerekszobát, egy kislány esetében valami hasonló módon:
![]() |
http://www.woody-moebel.de/media/catalog/product/cache/1/image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/9/1/91-00158.jpg |
![]() |
http://www.moebelkarton.com/media/catalog/category/katpic-1181.jpg |
![]() |
http://www.mende.ws/shop/images/ebay/welle_jugend/lumio/lumio_milieu1_xxl.jpg |
de egyelőre még nem is biztos, hogy kislányunk lesz, másrészt meg erre esélyem sincs a jelenlegi körülmények között. De sebaj, ezek úgy is csak kirakatszobák. :)
Úgyhogy mi egész egyszerűen az alábbi módon bővítettünk.
Kiságynak ezt vettük meg:
http://www.ikea.com/de/de/catalog/products/70248564/ |
Pelenkázónak pedig helyszűke miatt egy ilyen megoldást találtunk (és így lett a legtöbb fiókom is):
http://www.ikea.com/de/de/catalog/products/50103345/#/80178607 |
amire még jön egy kiegészítő pelenkázó "feltét" és így fog a végén kinézni:
Bár mi nem a 3 fiókos komódot választottuk, mert azt túl alacsonynak találtuk, pedig nem vagyunk valami magasak. Nem is értem, hogy akik magasabbak nálunk, ezt hogyan gondolják, de végül is mindenkinek magának kell tudnia.
Ezen kívül pedig megvan az ágynemű, 2 szett huzat, egy törölköző, némi játék, egy nappali pléd, az etetőték és a kádacska is már. Elvégre ebből semmi nem megy tönkre júniusig. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése