2016. január 8., péntek

#1 - A blog kezelőfelületének felépítése

Ahhoz, hogy elkezdhessem a blogger tippeket írogatni, amiknek segítségével egy kicsit a magunk tetszésére szabhatjuk blogunkat, először meg kell ismernünk, hogy ami mögötte fut, az hogy néz ki, hogyan épül fel. Kész kódokkal fogok dolgozni, nem tudok újakat írni és sok esetben történt meg már velem is, hogy egyes dolgok nem működtek a blogomon, ilyenkor más megoldásokhoz folyamodtam. Úgyhogy akinek nem működne valami, annak másik megoldás keresésében tudok segíteni, sajnos másban nem. De az általam közzétett kódok mindegyike biztosan működni fog a blogger egy felkínált sablonját választva alapul.

Nya. Tehát hogy épül fel a blogunk. Először is a blog kezdőoldalán, ha be van kapcsolva a navigációs sávunk, akkor máris láthatjuk a lehetőséget új bejegyzés írására, illetve a második link alatt rögtön a kezelőfelületre ugorhatunk.


Ha erre rákattintunk, akkor ezen az oldalon találjuk magunkat:


Itt a baloldali sávban szépen kilistázza a blog, hogy mit is bocsát a rendelkezésünkre. Amelyik link sárgán világít, az éppen az aktív.

Sorban minden egyes linkről pár szót:


  • Új bejegyzés: egészen egyértelmű mire való, többet nem is kell erről mondani.
  • Áttekintés: Itt tényleg áttekintésesk találhatóak, mint például hogy hányan nézték meg az oldalt, vagy hogy hány bejegyzést írtunk már, hány kommentünk van, blogger hírek, stb. Szerintem nem annyira érdekes eleinte, lehet később az lesz.
  • Bejegyzések: itt láthatjuk mennyi bejegyzést írtunk eddig összesen, ebből mennyit osztottunk meg és hány piszkozat még.
  • Oldalak: Ezt a fület használhatjuk abban az esetben, ha a blogon statikus oldalakat akarunk létrehozni, azaz olyanokat, amiben leírhatjuk, hogy mi kik vagyunk, miről szól a blog és miért írjuk, ilyesmik. Ezek aztán megjeleníthetőek a blogon, mondjuk a felső sávban mint nálam a "főoldal", "mindennapok" "terhesség" stb. szavak, rákkattintva pedig nem a bejegyzésekhez jutunk, hanem egy statikus oldalra, ami külön jelenítődik meg, nem pedig valahol februárban írtuk a bejegyzések között. De ennek a témának egy külön bejegyzést kell szánni, úgyhogy most erről egyelőre ennyit csak.
  • Megjegyzések: itt a blogunk kommentjeit tudjuk kezelni, mint például törölni valamit, ha nem találjuk megfelelőnek a tartalmát, vagy csak megnézni, hogy egyáltalán hány komment érkezett már blogunkra.
  • Google+: itt tudjuk blogunkat a Google+ közösségi oldallal összekapcsolni, vagy leválasztani arról. Megadhatjuk, hogy a bejegyzéseink automatikusan közzé legyenek-e téve a közösségi oldalon is, vagy ne.
  • Statisztika: itt különféle statisztikákat láthatunk blogunkról. Mint például hogy hányan nézték meg az oldalunkat, honnan a világból, melyik bejegyzésünk volt a legközkedveltebb és a többi. Végig lehet kattintgatni, bár el kell mondjam, hogy ha az adott országból van a legtöbb oldalmegjelenítés, tehát ahonnan a blogot írjuk, akkor az legvalószínűbben csak azt mutatja, hogy mi nyitogatjuk meg napjában vagy heti többször a saját blogunkat. Ebből a szempontból pedig nekem ez a statisztika nem kielégítő, de érdekességnek érdekesség.
  • Bevételek: ezzel a témakörrel még én sem nagyon foglalkoztam, mivel még egyetlen blogom sem jutott el arra a szintre, hogy attal pénzt kereshettem volna. Ez a fül ugyanis erre való, a hirdetést lehet beállítani rajta. Ez egy ideig azt hiszem senkinek nem lesz nagyon fontos fül.
  • Kampányok: mint ahogy azt a fül neve is elárulja, itt tudjuk végigcsinálni azokat a lépéseket, melyek segítségével blogunknak nagyobb csinnadrattát kölcsönözhetünk. Természetesen ez a fül nem ingyenes szolgáltatás, úgyhogy ha nem olyan tartalmunk, és/vagy még nagyon kevés, nem érdemes ezzel foglalkozni, mert nem pénzt hozunk a házhoz, hanem inkább csak pénzt viszünk el.
  • Elrendezés: végre egy, a kezdetekben is nagyon érdekes fülhöz jutottunk, hiszen itt tudjuk mindenféle programozási tudás nélkül, a blogger alapkínálatának segítségével blogunk felépítését létrehozni. Az egyes elemeket huzogatással tudjuk elrendezni, helyüket változtatni, és ha eddig hiányzott volna a navigációs sávunk a blogról, azt is itt adhatjuk hozzá (ha nem működik, akkor a sablon nem blogger alapsablon). Illetve itt változtathatunk Favicont is, azaz adhatjuk meg, hogy a blogunk milyen ikont használjon a nem túl dekoratív sárga B betű helyett a lapfülön.

  • Sablon: ez a második nagyon érdekes fülünk abban az esetben, ha blogunk kinézetén változtatni akarunk. Itt az első, sárgával jelölt variációhoz nem szükséges semmiféle programozási tudás, hiszen ha alap blogger sablonunk van, akkor magától fel fogja kínálni a blog a különböző elemek színének, betűtípusának, betűnagyságának és egyáltalán az oldal kinézetének, szélességének megváltoztatási lehetőségét. Ha valami kész sablonnal dolgozunk, akkor a gombra kattintva nem biztos, hogy egyáltalán valamit is találunk az újonnan megjelő oldalon, amit meg tudnánk változtatni. A HTML-es lehetőségre kattintva sem kell tudnunk feltétlenül programozni, de nem árt, ha nagyon picit kiismerjük magunkat a programozási nyelvben.

  • Beállítások: az utolsó fülünk, ami alatt több további fülecske is található. Itt állíthatunk be olyasmiket, mint időzóna, blogcímet és a hozzá tartozó bloglinket változtathatjuk meg, valamint a blog nyelvét, a kommentelési szabadságot, a blog nyilvánosságát és a többit állíthatunk itt be. Érdemes ezzekkel a dolgokkal már eleinte foglalkoznunk, mert később egy blogcím vagy nem átgondolt bloglink megváltoztatása olvasók elvesztéséhez vezethet.

A továbbiakban, a blogger tippekkel elvégezhető műveletekhez az "Elrendezés" vagy a "Sablon" füleket fogjuk használni. Ha eljutok odáig, időnként a többi fülről - amiről persze érdemes - is fogok némi bővebb ismeretanyagot írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése