Utolsó előtti nap a munkahelyen

2016.04.20 - Szerda

Lassan elérkezett ez is. Sokat váratott magára és most, hogy ilyen közel van, kicsit kétségeim vannak a továbbiakat illetően. Nem tudom miért van az, hogy az ember valamit nagyon vár, aztán mikor elérkezik az ideje, mégis inkább egy kicsit visszatáncolna. Hiszen olyan jól berendezkedtem már a kis helyemen, megvan a rendszerem, hogy hogyan végzem a munkámat, megvannak a doksimintáim, meg egyéb mintáim, minden összeállt. És most itt kell hagyjam az egészet. Fura érzés.

Persze alig vártam már, hogy ezt megtegyem. Így, a terhességem 9. hónapjának elején (a köznyelvben a 8. hónapban) már elég volt az egészből. Az utóbbi időben már nem élveztem a munkámat, hiszen nem azt csináltam, amit szeretek, hanem ami éppen rám maradt innen onnan mondván, hogy úgy sem vagyok már itt sokáig, már nem lehet rám bízni még egy kisebb építkezést sem. Kár. Ebből a szempontból például semmi kedvem már a munkahelyen tölteni az időmet. Aztán a másik faktor, hogy most már annyira rúgdal a kicsi is, hogy az embernek minden, csak nem kényelmes naphosszakat a gép előtt ülnie. Sokkal jobban elvan, ha mozgok, nem pedig csak ülve dolgozgatok. Ezen kívül ezernyi teendő vár még rám otthon és lassan kétségeim támadnak, hogy el tudom-e végezni őket, hiszen a pocak már eléggé kerek, a munka pedig sok.

Ahogy végignézek a pelenkázónkon, ami mindenre hasonlít (raktárra), csak épp egy pelenkázóra nem és belegondolok, hogy az össze cuccot, amit felhalmoztunk rá, valahova el kell tennem, valahol helyet kell találjak neki... A lakás pedig kicsit. Nem lesz sétagalopp így a végén. 

Aztán ott van a takarítás is. Amúgy is ráfér a lakásra egy tavaszi nagytakarítás, pláne most, hogy lassan érkezik a kicsi. Persze nem arról van szó, hogy mindennek laboratóriumi tisztaságban kell ragyognia, de azért az alapokat nem árt megteremteni, hiszen számolok azzal, hogy ha megszületik, minden bajom nagyobb lesz annál, mintsem hogy éppen hol kergetőznek a porcicáim.

Egyébként olvastam tanácsokat, hogy hogyan lehet felkészülni a szülés utáni időkre, hogy tehermentesítsük legalább az első időszakot. Ilyen például, hogy előre főzzünk mindenféle olyan ételt, amit fagyasztani is lehet és feltöltjük velük a fagyasztónkat. Persze ezt megint fújhatom, mert nekünk csak egy fagyasztófakkunk van, mégpedig akkora, amit egy hűtőhőz adnak. Tehát kicsi. És persze amúgy is dugig van, már csak a nagyon általános dolgokkal is, szóval erre esélyem sincs. Nem baj, van elég más dolgom, már januárban elkezdtem írni egy listát, hogy mit is kell megcsináljak, mert ha nem teszem, mire odakerülök semmi, vagy csak nagyon kevés dolog jut eszembe.

De vissza az utolsó előtti napra.

A munkahelyen is el kell intézni bizonyos előkészületeket a távozásra. Ilyenek például a fiókok személyes cuccoktól való megszabadítása, egyéb ingóságok feltúrása és szintúgy hazavitele, utánakérdezés hogy és mit kell hol leadni, a munkahelyi gép rendbe tétele, a feleslegesen felgyűlt dolgok törlése. Ugyan újra lesz telepítve a gép a következő versenyzőnek, de én például beszéltem a rendszergazdával, hogy vannak olyan mintanyomtatványaim, amiket én csináltam magamnak a munkámhoz és nem szeretném, ha elvesznének. Ezeket egy mappába kellett gyűjtenem és ha eljut hozzá a laptop, akkor ezt kiírja nekem CD-re és megőrzik, míg vissza nem jövök. (Remélhetőleg.)

Aztán el kell intézni az utolsó simításokat azon a munkán, amin éppen dolgozik az ember, mindenkivel le kell beszélni, hogy mit hol talál, ha esetleg keresné. Németországban tabu az embert a szabadsága alatt piszkálni, úgyhogy nem kap telefonhívást, ha valamit nem talál a cég. Akkor valahogy megoldják. De nagy könnyebség nekik, ha az ilyesmire odafigyel az ember. És miért ne tenné? Hiszen nem kerül semmibe és ha rendesek voltak vele, akkor meg pláne nem gond. Meg persze arra is gondolni kell, hogy ha vissza akarunk jönni, nem árt úgy elmenni, hogy szívesen várjanak vissza.

A mai napom tehát ilyesmikkel telt, na meg kollektív láblógázással és munkakerüléssel, mert már nem volt kedvem. Ma már nem tudtam volna amúgy sem megváltani a világot, és ami azt illeti, az építkezés, ahol a pótmunkákat írtam ki, nemhogy katasztrófális, de bizony hiába is töröm vagy törtem volna magam, a mennyiség valahogy nem akart fogyni. Egy pótmunka kiírását kettő másik kiírásának szükségessége követi, úgyhogy ez egy véget nem érő folyamatnak bizonyult. Ráadásul marhára feleslegesnek is tartottam nagyon sok mindent, ezzel csak ingerli az ember a megrendelőt és növeli a valószínűségét annak, hogy az építkezés bíróság előtt végzi, de hát mit érdekel ez engem... Most már semmit se, meg amúgy sem az én dolgom. Én csak kisegítős voltam itt.

Szóval összekészültem. Furcsa lesz ott hagyni a jó kis munkahelyemet, a kollégákat, hiszen ők voltak az egyetlen kapcsolatom a külvilággal úgy mond, mert barátaim aztán nincsenek. Innentől fogva majd jön a naphosszat egyedül ülés (dolgozás) otthon, amikor is az ördög sem szól hozzám.Meglátjuk milyen lesz. Szerencsére tényleg elárasztottam magam otthoni feladatokkal, így biztosan hamar fog telni az idő. :)

Tovább olvasom »

A terhességről őszintén - II. trimeszter

Sokan mondják, hogy a terhesség legszebb időszaka, mert ekkor már elkezd gömbölyödni a hasika és megszűnik a rosszullét is. Nagy általánosságban azt hiszem ez igaz is, legalábbis nekem szerencsém volt ezzel. Ahogy kiléptem az első trimeszterből megszűnt ez az idegesítő hányingerezés és kezdetét vehette a zabálás. Szerencsére nem nagyon szenvedtem a gyomorsavtól sem, így valóban kellemes időszakról volt itt szó. De nem mindenkinek ilyen és ennek ellenére vannak más tünetek.

A gyomorsavat említettem ugye, na ha ez meglátogat, az nem túl kellemes dolog. Ez egyébként már az első trimeszterben is így van és maradhat végig is. Ja, mondtam már, hogy aki hajlamos rá, annak az első trimeszterrel nem feltétlenül múlik el a hányingerezése, illetve a hányása? Vannak anyukák, akik bizony végigtaccsolják a 9 hónapot. De megéri!! :D

Aztán ebben a trimeszterben továbbra is tágul a méh, amit az ember nagyon is érez. De nem vészes. Igazából azzal vagyunk lefoglalva, hogy mindennap minden percében "befelé" kagylózunk, hogy végre érezzük-e megmozdulni a kicsit. Szóval igazából nem érünk rá foglalkozni holmi alhasi fájdalmakkal vagy mellfeszülésekkel, hiszen itt most nagyobb dologra várunk. Mégpedig arra, hogy ne csak a doki mondja meg nekünk, hogy a bendőnkben bizony egy gyerek lapul, hanem végre érezhessük is, hogy egy új élet növekszik bennünk. A szívünk alatt. Mondtam már, hogy amúgy inkább a felgyűrődött beleink alatt? Meg gyomrunk alatt? A végbelünk előtt?? Nézett már rá valaki arra, hogy hogy is néz ki ez "szívünk alatt" anatómiailag?

Hát bizony. Így. Nem elég, hogy a méhünk úgy 7 centiméterről egy hatalmas labdává nő, az összes belső szervünk elvándorol, összenyomódik tőle. Ennek következménye, hogy a 2. trimeszter végén egy jól telekajált gyomorral nem tanácsos éppenséggel nagyon előre hajolni, mert a nagy pocinkkal simán kinyomhatjuk a kaját a gyomrunkból, szájon át, előzetes figyelmeztetés nélkül. A fenti anatómiának köszönhetően pedig a levegőnk is fogytán, mivel hogy a tüdőnknek is egyre kisebb hely jut.

Aztán a tudja fene melyik hormonnak köszönhetően kezdődnek az éjszakai klotyóra járások, a rémálmok, amikben általában szeretteink nyiffannak meg kínkeserves körülmények között, esetleg a még meg sem született babánk, a vissza nem alvások, amiknek a végén még meg is éhezünk és másnap a melóban totál rottyon vagyunk, illetve a medence tágulás is, ami ismét egy fájdalmasabb folyamat. Itt megint csak valami hormon elkezdi előkészíteni a terepet arra, hogy a végén majd ezt a gyereket kitoljuk magunkból, aminek következménye, hogy néha alig tudunk menni, nemcsak azért, mert fáj, hanem mert az egész alhasi tájék átrendeződik. Én például azóta nemigen tudok kecsesen közlekedni, inkább csak döcögök, mert ugyan csak pár mm-ről van szó, de mégis érzem, hogy nem ott vannak a lábaim, mint annak előtte, ahol megszoktam őket....

A has növekedésével pedig egyre inkább érezni fogjuk a derekunkat is, amire érdemes odafigyelni. Észrevesszük, hogy az egyre nagyob pocó miatt egyre jobban előre engedjük esni a súlypontunkat deréktájban. Kitoljuk a fenekünket és homorítunk hátban, míg végül meg nem fájdul mindenünk. Mikor járunk, jó esetben próbálunk odafigyelni arra, hogy a lehető legkevésbé homorítsuk a hátunkat, ami a döcögésünk mellé még egy ilyen szexy Maci Laci stílust is kölcsönöz nekünk, de mindegy. A lényeg, hogy elkerüljük, hogy ne fájjon a derekunk. Annyira....

Aztán ebben az időszakban vagy jól érezzük magunkat, vagy nem. Nálam jönnek mennek a tünetek, egyszer nyomja a baba az ülőidegemet, hogy alig bírok talpon maradni, máskor semmi bajom nincsen, barátnők mindenféle magas vérnyomásokról és vizesedésekről számolnak be, esetleg hasviszketésekről és gyomorégésről. Kinek mi jut. De ez semmi ahhoz képest, hogy végre érezhetjük, hogy megmozdul a babánk.

A 20. hét környékén ugyanis bárminemű gyomor- és béltevékenységhez hasonlót tapasztalunk, az bizony már a poronty lesz. Égünk a vágytól, hogy hites férjünket is bevonhassuk az észlelésbe, de ő bizony két héttel az események után kell fusson, mire részt vehet bennük. Na nem baj. Egyszer ez is elérkezik. Az idő múlásával ugyanis babánk egyre nagyobb és erősebb, aminek köszönhetően rúgásai is egyre inkább észlelhetővé válnak. Illetve lassan kívülről is láthatóvá. De mindez még gyerekjáték, egy nagyon szép időszak, amikor már minden jelünk megvan arra, hogy kis picurkánk bennünk van, él, mozog, de még nem okoz semmivel sem fájdalmat nekünk. 

Tovább olvasom »

A terheségről őszintén - I. trimeszter

Tehát terhesek vagyunk, hurrá! Ott a pozitív terhességi teszt, esetleg már némi változásokat is észlelünk. Persze minekután megtudjuk, hogy terhesek lettünk, minden változás miatt égnek áll a hajunk és sírva tudnánk fakadni, hogy vajon ez most mi és elmegy-e tőle a baba? Merthogy kezdődnek azok a dolog, amikről ugye nem tudunk.

Mint például, hogy erősebb folyásunk lesz. Az ember minden egyes (érzésre) nagyobb pacázás után rohan a klotyóba vizslatni, hogy ez most vér volt vagy mi? Mert ha az, akkor elment a baba, mégis megjött a menszesz és úristen, rohanás az orvoshoz különben is! De az esetek nagy többségében csak simán kilottyant belőlünk egy nagyobb adag trutymó és mindenkit megnyugtathatok: ez a terhesség előrehaladtával továbbra is így lesz. Az ember egy idő után tök hozzászokik, immunis lesz az egészre. Persze később nem csak a rutin segít ennek az elviselésében, hanem az is, hogy érezni fogjuk a babánkat és a pocak is növekedni fog. Azonban továbbra is figyelnünk kell majd arra, hogy nehogy kóros legyen ez a bizonyos folyás, mert ez ugyan csak nekünk kellemetlen - a babára általában ártalmatlan -, nem szabad várni a kezeléssel, mert abból bizony tényleg baj lehet.

Aztán kezdődik a mellfeszülés, kinek nagyobb, kinek kisebb fájdalmakkal. A mellek is nőnek, már a kezdetek kezdetén, ami egyébként elég furcsa, hiszen hol van még a vége? Illetve ha már most ekkorára nőnek, akkor mi lesz még itt a végéig? Egyébként ha elérnek egy bizonyos méretet (egyéntől függő), akkor egy ideig egyáltalán nem lesznek nagyobbak, illetve ha mégis, annyira lassan, hogy észre sem veszi az ember. És igen, a végén valószínűleg még nagyobbak lesznek, mint ahogy azt gondolni mertük valaha is. :D

Aztán jön ugye a reggeli rosszullét. Ami egyébként úgy néz ki, hogy az ember vagy hányik reggel, vagy nem, vagy rosszul van, vagy nem. Lehet, hogy később lesz rosszul, vagy éppen folyamatosan egész nap, esetleg végighányja a napjait, hogy kórházban köt végül ki, hogy nehogy kiszáradjon és baja essen a babának. Szóval ez a reggeli rosszullét is egy nagy humbuk, mert bizony az ember akkor lesz rosszul, amikor éppen rájön. Ez mindenkinek más. Nővérem a második gyerekkel például minden reggelt hányt és utána egész nap rosszul volt, én pedig egyáltalán nem hánytam, de délben elindult a hányinger és kitartott míg le nem feküdtem, miközben persze egyre erősebb lett. Úgyhogy haza a munkából és fetrengés hányingerben. Úgy jó 2 hónapig. Zsír cucc!

Aztán nem is gondolnánk, de az elős 12 hétben és még egy kicsit tovább is, semmi nem látszik. Az első gyereknél legalábbis, mert akkor még feszes a méh meg minden. Az ember nagyban beleéli magát, hogy pocak lesz, jaj de jó, aztán a nagy fenét. Hányinger lesz, az egészséges táplálkozás jegyében alig tud az ember lánya még akár egy egészségtelen falatot is lenyomni a torkán, de ezen kívül semmi jele, hogy az ember terhes. És persze ebben az időszakban nem nagyon kürtölgeti senki, hogy terhes, mert ha mégis elmenne a baba, akkor meg állhatna ott az emberek előtt, hogy bocsi mégsem. Ha nem éhezünk mások sajnálatára, akkor ettől inkább megkíméljük magunkat, míg tuti nem lesz a dolog. Ami a 12. hét előtt nem tuti persze.

De ha már a kajálás is szóba kerül, akkor most megismerjük azt a fogalmat is, amire eddig talán még soha nem is gondoltunk: a nyers étel. És igen, egy sima szalámi is ide tartozik, vagy éppen a palacsintában a tojásos túrótöltelék. Ki a fenének tűnt eddig fel? A majonéz is kiesik és egyébként meg ne menjél se Mekibe, ne vegyél Dönert (Gyrost) vagy menjél be Subwaybe, illetve ha elmész étterembe csínján még a saláttákkal is, mert egyáltalán jól megmosták azt a salátát, mielőtt kiszolgáltak vele? A szószában van valami nyers? A hamburgerhúst jól átsütötték? Vagy a Gyros húst? Ezt a felvágottat megvehetem, mert nem nyers? Ne egyek májat? Kolbászt? Sonkát? Lágy sajtot? Ez a tej/joghurt/túró tartalmaz nyers elemeket vagy nem?
Egyszóval borzalom. Eltart egy ideig, míg az ember ebbe belejön, hozzá kell szoknia a férjnek is, hogy bevásárlás alkalmával ő is figyeljen ilyenekre, de aztán tényleg nem okoz már problémát a dolog.
És hogy miért ez az egész? A nyers ételekben található baktériumok miatt, amik viszont tényleg komoly veszélyt jelentenek a babára.

Aztán már most elkezdődnek az alhasi fájdalmak, hiszen bár ez még nem látszik, a méhünk azért elkezdett tágulni, az őt rögzítő szalagok pedig megnyúlni. Van, hogy egy tüsszentés alkalmával össze tudnánk magunkat pisilni az alhasunkba nyilalló fájdalomtól, de előfordul, hogy hasonló okok miatt a székről hirtelen felpattanásokat is inkább kerüljük, illetve ha eddig olyan jóízűen és hangosan tudtunk tüsszenteni, innentől fogva ennek az inzenzítását is csökkenteni fogjuk.

És egyébként ebben az időszakban sokan csak túlélünk és elviselünk. Ilyenkor szokták mondani, hogy a kisbabáért mindent, de amikor még semmi nem látszik és igazából csak tudjuk, hogy terhesek vagyunk, de az egész állapotunkat nem különbözteti meg semmi egy jó kis hányásos fertőzéstől, akkor azért vannak pillanatok, mikor a fenébe kívánjuk az egészet. Se enni nem tudunk, mert a víztől rosszul leszünk, a kajától rosszul leszünk sőt, a saját szájízűnktől is rosszul leszünk, de ha beveszünk valami mentolosat, attól is rosszul leszünk. Egyszóval, szúúúúúúszáááááááá. Túl kell élni.

Tovább olvasom »